Lassan, de biztosan egyre közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos dátumhoz, amikor Szerbiában szinte minden szinten választásokat fognak tartani, egyedül a köztársasági elnök választása kérdéses még. A választások mindig valaminek a végét és valaminek a kezdetét jelentik, ezért mielőtt új fejezetet nyitnánk akarva-akaratlanul is értékeljük az elmúlt éveket. Ha csak egy dolgot emelhetnék ki, ami engem bosszantott az elmúlt négy év politikai melléfogásai közül, az mindenképp az Európai Unióval való csatlakozási tárgyalásokkor megmutatkozó szakmai inkompetencia és dilettantizmus lenne.

Bosszankodva néztem végig Szerbia elnökének nyilatkozatát, amelyben Boris Tadić azt üzente Európának, hogy mi nem európai Szerbiaként fogjuk intézni dolgainkat és lebonyolítani az előttünk álló csatlakozási tárgyalásokat, hanem szerb Szerbiaként. A dolgok ilyenfajta megközelítése azt eredményezné, hogy Szerbia teljesen kimaradna az európai közéleti vitákból, pártpolitikai polémiákból és értelmiségi dialógusokból. Egyszóval nem tudnánk kifejteni véleményünket összeurópai kérdésekben.

Miközben a kifelé nyitás tendenciája már egy évtizeddel ezelőtt megfigyelhető volt, az ország most néz szembe a milosevityi éra óta legsúlyosabb válságával, ugyanis alapjában kérdőjelezi meg Szerbia elnöke a kettős, szerb és európai identitást. A szerb kormány példanélküli, súlyos konfliktussorozatot provokált ki az EU intézményeivel és politikai vezetőivel. A mindenáron "Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része" politika eredendően - feltehetően - nem szándékolt következményei ma már beláthatatlanok és kiszámíthatatlan kihatással jár Szerbia és az EU viszonyrendszerére. Az elmúlt évben voltak olyan időszakok, amikor az elnök mindent egy lapra feltéve állandóan a falnak rohanva élezte ki Szerbia kapcsolatát az EU-val. A decemberi csatlakozási fiaskó után jött a békülékenyebb korszak, amikor váratlanul megengedtük, hogy Prishtina csatlakozhasson a regionális szervezetekhez és egyúttal aláírója lehessen a regionális együttműködés keretében létrejövő államközi szerződéseknek, majd megint beállt a teljes bizonytalanság (vita folyik arról, hogy Kosovóban is legyenek-e választások).

Nem tudjuk, hogy mennyire lenne hajlandó visszavonulni a kormány és Boris Tadić a konkrét jogvitákban, igaz eddig sem elvi alapon tették, csupán az „erőnek” engedtek. Bárhogy is fog alakulni Belgrád és Prishtina között a vita, az ország nemzetközileg máris egyre jobban elszigetelődik, és az európaizálódás helyett a provincializálódás útjára lépett.