“Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga.” Illyés Gyula
A zentai községi képviselő-testületben nem túl régen a VMSZ-t a hatalomból kibuktató puccs után, amikor a helyi közvállalatok, intézmények és szervezetek vezető testületeiben elindult a leváltási lavina, kérdőre vontam az új városvezetői felállást, hogy miért nem vigyáznak a nemzeti összetételre a kinevezett szervekben legalább egy „kicsit”. Ugyanis a 80%-ban magyarlakta Zentán az újonnan kinevezett igazgatóbizottságokban, csak fele az első ránézésre magyarnak tűnő név. Felmerül a kérdés: köztünk, magyarok közt csak elvétve akad hozzáértő szakember, tisztségre megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező személy? Az eddigi intézményvezetők annyira alkalmatlanok és közösség-ellenesekvoltak, hogy azonnal meg kellett tőlük szabadulni?
Rögtön nacionalista és soviniszta lettem a helyi kormánykoalíció vezérszónokai szerint, mert a „magyarságot kértem számon” rajtuk és választottjaikon. Pedig nem nálam és velem kezdődik a nemzeti türelmetlenség és idegengyűlölet, hanem épp azoknál és azokkal, akik a szociáldemokrata eszmék mögé bújva nemzeti célokat hajtanak.
Nem az a nacionalista, aki szóváteszi, hogy hol marad a magyar érdekképviselet, hanem az, aki kihagyja, kirekeszti a magyarokat a helyi hatalmi struktúrákból és érdekérvényesítésből. A nemzeti politizálás élesen elhatárolható a nacionalistától. Tőmondatban: a nemzeti érdeket véd a nacionalista pedig érdeket sért.
Sokan vannak olyanok, akik kurucos hangzású család és/vagy keresznevük ellenére is a helyi szerb folklór vagy színjátszó csoportot erősítik. És fordítva is előfordul... Kinek-kinek szíve joga, hogy felvállaljon vagy ne vállaljon egy közösséget vagy kultúrát, de a választások közeledtével sem kellene magyarkodó szerepjátszásba kezdeniük. Hitelességünket a hétköznapjainkban igazoljuk és teremtjük meg. A „kampány-magyar” csak a kampányban magyarkodik, de még otthon sem úgy beszél.
Ne a szülei és ősei magyarságára legyen valaki büszke, mert az a magyar, akinek az unokái is magyarok – idézte Laci barátom Szabolcs fia a közelmúltban a népi bölcseletet, amikor a közösséghez tartozásunk nüanszairól beszélgettünk.
És igaza van a gyereknek!
