A Szerb Nemzeti Bank (SZNB) elnökének nyilatkozatát végigolvasa az a meggyőződésem támadt, hogy Dejan Šoškić úr is bejelentkezett az önjelöltek miniszterenöki posztért folytatott csatájába. Nem szeretnék túl nagy jelentőséget adni nyilatkozatának, mivel Šoškić úr ahelyett, hogy komoly, a devizahitelesek ,,megmentését" célzó javaslatokkal állt volna elő, kijelentette, hogy Ő, nem mint az SZNB elnöke nyilatkozik. Azon kedves olvasóimnak, akik kevésbé jártasak a közgazdaságban elmondanám, hogy Nyugat-Európában egy komoly bankkormányzó soha sem tenne ilyen nyilatkozatot, mivel Ők tisztában vannak vele, hogy az érték- és devizapiacok árgus szemekkel figyelik minden szavukat, és a legkisebb butaság is pénzügyi lavinát indíthat el a felkorbácsolt piacokon. Az már csak az én zárójeles véleményem, hogy megeshet, hogy a bankkormányzó megsortolta a dinárt (annak esésére játszott) és ezért tett kétértelmű nyilatkozatot. Ezen feltételezésemet az támasztja alá, hogy a dinár a nyilatkozat óta kőként zuhan.
Már több mint másfél év telt el azóta, hogy a frissen beiktatott bankkormányzó gyors megoldást ígért a devizahitelesek problémájára (is). Ezért az első kérdés, ami joggal felmerül bennünk, és amire nem igazán tudjuk a választ, hogy a megoldás kidolgozása miért késlekedik, hiszen az adósok helyzete az elmúlt időszakban nem javult, sőt, valójában sokat romlott. Az euró árfolyama elérte a 110 dinárt, miközben az euróban denominált jelzáloghitelek legnagyobb része 80-90 dinár közötti árfolyamokon jött létre. A bankok a pénzügyi válság következtében megnövekedett kamatköltségeiken túlmenően az árfolyamveszteséget is az ügyfeleikre terhellték. Ez a törlesztőrészletek drasztikus növekedését eredményezte, ami egyes szélsőséges esetekben akár a fizetendő összeg megduplázódásához is vezethetett. Mindezt fokozza egy elhúzódó, 20%-os munkanélküliséggel járó gazdasági válság, így tehát leszögezhető, hogy olyan súlyos gazdasági és társadalmi problémáról beszélünk, amely lassítja a válságból való kilábalást is.
Fontos lett volna/lenne, hogy az SZNB elnöke a koránnyal összhangban gyorsan lépjen és elhárítsa ezt a mérgező problémahalmazt, amely kihat mind a társadalmi légkörre, mind pedig a gazdasági életre is. Ám késlekednek, és amit most "mentőcsomagként" a bankkormányzó meghírdetett, az távolról sem jelent valódi megoldást. Aki valaha is foglalkozott öszetett pénzügyi, gazdasági és társadalmi lélektani kérdésekkel vagy olvasott ilyenekről, az tudja, hogy ezen problémákra nincs elfogadott recept, hanem csak olyan megoldás, ami valamilyen értelmes kompromisszumot talál egymásnak ellentmondó prioritások között.
Egymásnak ellentmondó prioritások:
1. A társadalmi igazságosság elve, amely inkább erkölcsi, mint pénzügyi kérdés, megkívánja az állami tehervállalás/szerepvállalás minimalizálását. Ugyanis mindennemű pénzügyi szerepvállalás a bajba jutott devizaadósok megsegítése érdekében az állam részéről, az adósággal nem rendelkező, vagy az adósságukat rendszeresen törlesztő polgárok pénzéből történik.
2. Mivel az nem kérdés, hogy csak és kizárólag az adósok felelősek a kialakult helyzetért, hanem minden szereplő hibázott, beleértve a kormányzatot, az SZNB-t, a fogyasztóvédelmet, a bankokat és nem utolsósorban az ügyfeleket is, mert alábecsülték az árfolyamkockázatot, illetve túlbecsülték az euróövezethez történő gyors csatlakozás esélyeit. Mindez indokolja az ügyfelek mellett a felsorolt négy szereplő közreműködését és anyagi szerepvállalását is a probléma megoldásában azaz az adósok ésszerű terheinek enyhítését.
3. Az ügyviteli bankok hitelkihelyezésének ösztönzése egyfelől az ingatlanra terhellt jelzálog-hitelezési rendszer érvényességének fentartásától függ, ami egyébként a piacgazdaság egyik alappillére. A hosszúlejáratú hitelezés egyik fő biztosítéka az ingatlanra terhellt jelzálog, ami a részletek fizetésének elmaradása esetén érvényesíthető, azaz a hitelező bank számára biztosított a törvényes lehetőseg, hogy az adós ingatlanához hozzájusson és azt az ingatlanpiacon értékesítse ezálltal csökkentve a kintlevőségét. Ha ezt az instumentumot a kormány korlátozza kilakoltatási moratóriummal, az drasztikusan visszavetheti a bankok hajlandóságát, hogy hosszúlejáratú hiteleket nyújtsanak, ami pedig nyilvánvalóan ellentétes a gazdasági szereplők érdekeivel.
A hitelkihelyezés hajlandóságának ösztönzése a jelzálog kérdésén túlmenően másfelől megoldhatatlan problémának tűnik. Mivel a tőkeerős bankok többsége külföldi tulajdonban van, ezért a kockázatvállalási hajlandóságuk csökken Szerbiában.
4. A szerződések betartása és betartatása a piackazdaság működésének másik alappillére. Minden olyan állami vagy nem állami törekvés, amely ezt gyengíti, veszélybe sodorja a piacgazdaság szélesebb értelemben a társadalom működőképességéet.
Tehát, a bankkormányzó által javasolt pontok csak nagyon kis mértékben támogatják a fenti célok elérését. Az összefoglalt pontokban szinte semmi nem történt, ezért a ,,devizaadósok problémáját" a gazdaság és a társadalom súlyos ballasztként a következő években is cipelni fogja.
Folyt. köv.
