Szerbiában a mögöttünk hagyott négy évben 265 ezer ember vált állástalanná, 130 ezer vállalkozás szűnt meg. Egy euró értéke 80 dinárról 110 dinárra nőtt. A havi átlagkereset négy év alatt 90 euróval csökkent. Az államadósság 6 milliárd euróval emelkedett.
Az ország polgárai május 6-án a szavazóurnák elé járulnak. A választási esélylatolgatások hónapok óta folynak. Két (vagy három) politikai erőnek van reális esélye a miniszterelnöki tisztség megszerzésére. A demokratáknak és a haladóknak, valamint a szocialistáknak. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy az SPS-PUPS-JS alkotta koalíció megnyerheti a választásokat. Ezzel együtt könnyen jöhet létre a 2007. januárihoz hasonló helyzet. Akkor az ellenzéki szerep vállalása helyett a demokraták átengedték a kormányfői tisztséget a választásokon harmadik eredményt elért Szerbiai Demokrata Pártnak. Nem kizárt ez a forgatókönyv ezúttal sem.
A miniszterelnöki tisztségre esélyes politikai tömbök sok szempontból különböznek egymástól. Elsősorban a múltjuk vonatkozásában. Mi sem természetesebb, hogy az ország két vezető politikai ereje az elmúlt négy év megítélésében is homlokegyenest ellentétes álláspontot képvisel. A demokraták a gazdasági hanyatlásért a világválságot hibáztatják. A haladók a demokratákat. Az sem rendkívüli, hogy a kormányfői tisztségre aspiráló három koalíció között a választási ígéretek alapján kevés lesz a különbség. Arról beszélnek majd, amit az emberek hallani szeretnének. Jobb életet, Szerbia felvirágoztatását és társadalmi igazságosságot hirdetnek.
A miniszterelnöki posztra aspiráló politikai tömörülések eddigi megnyilvánulásai a felszínről szólnak, nem az alapokról. Munkahelyeket ígérnek, de nem beszélnek arról, hogy mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy az ország vonzóbbá váljon a beruházók számára. A világgazdasági trendek megfordulása önmagában nem lehet elég az ország gazdasági megerősödéséhez. Ahhoz bátor lépésekre lenne szükség. Sok esetben olyanokra, amelyek rövid távon népszerűségvesztést okoznának. A kormány irányítására esélyes erők közül egyikben sincs meg ez a bátorság. Sem Tadić, sem Nikolić, sem Dačić nem ígér szakítást azzal a külpolitikával, amely időről időre konfliktushelyzetet okoz a nyugati világ vezető hatalmaival. Azoknak az országoknak a kormányaival, ahonnan a munkahelyteremtő beruházásokat várjuk. Nem ígérik a katonai semlegesség feladását sem, pedig köztudott, hogy a tőke a stabil, biztonságos országokat keresi. Sem a haladók, sem a demokraták, sem a szocialisták nem ígérik a koszovói realitás elismerését sem. Ezzel szemben a „Koszovó is, EU is” politika folytatásáról beszélnek. Nem képez prioritást a szomszédokkal fennálló vitás kérdések azonnali rendezése sem. Pedig tudják, hogy ezeket a problémákat mind-mind le kell zárni ahhoz, hogy Szerbia a befektetők számára stabil ország képét mutathassa. Nem ígérik azt sem, hogy a következő parlamenti ciklusban nem születnek egymással összeütközésben lévő törvények. Az elfogadott jogszabályok alkalmazásának szükségességéről se beszélnek, pedig számos ország példája bizonyítja, hogy a jogállamiság tisztelete és működőtőke-befektetések mértéke szoros összefüggésben van. Nem hangzott el ígéretként, hogy megszűntetnék az a gyakorlatot, amely – alkotmánysértő módon - Vajdaságtól évi 150 millió euró infrastruktúra-fejlesztési forrást von el. Pedig a munkahelyteremtő beruházások nem képzelhetők el fejlett infrastruktúra nélkül. Nem ígérik a mezőgazdasággal szemben tanúsított mostoha viszonyulás megváltoztatását sem. Pedig nem normális az, hogy minden évben a termelési év közepén hozzák nyilvánosságra a támogatási rendszer legfontosabb elemeit egy olyan ágazat esetében, amely az ország exportjának egynegyedét teszi ki.
A VMSZ a Vajdaságért - egy normális Szerbiában címet viselő programjához kéri az emberek támogatását. A programunk egy feltételrendszer. Azokat a kondíciókat tartalmazza, amelyek nélkül a „jobb élet” nem elképzelhető. Meggyőződésünk, hogy a világgazdasági válság csak kis részben tehető felelőssé a lesújtó gazdasági mutatókért. A gazdasági helyzet az ország belső állapotainak a következménye. A fennálló helyzeten sem adócsökkentéssel, sem állami foglalkoztatási programokkal, sem a beruházóknak biztosított kedvezményekkel, sem más gazdaságélénkítési intézkedéssel nem lehet számottevően változtatni. A fundamentumokat kellene rendbe tenni. Egy sor olyan bátor döntést kellene hozni és határozott lépést kellene tenni, amelyek együttesen normális országgá tudnák tenni Szerbiát.
